Szent Péter-bazilika, Isten háza

A Szent Péter-bazilika monumentalitása nem az ókori görög istenek romokban is grandiózus templomainak a mellbevágó nagysága, mely szinte játékosan figyelmezet arra, hogy Olümposz halhatatlan istenei ott járnak-kelnek a halandók között s csak az emberi gyarlóságoktól sem mentes, bármilyen alakot magukra ölthető énjük szeszélyétől függ, hogy jót avagy rosszat tesznek az általuk épp kiválasztottal, hisz a párkák már úgyis elrendelték sorsukat.

Szent Péter-bazilika

A katolikus Egyház azon igyekezetének a kihangsúlyozására, hogy aki ide belép, az Isten házába lépett. Ahogy a katolikus hívő  már gyermekkorában megtanulja, hogy karácsonykor a legszebb ruháját vegye magára, mert a legnagyobb vendég, Isten látogat el a házába s ahogy a templomba is mindig tiszta ruhával és tiszta lélekkel menjen, itt hirtelen elméri a gyermekkori intelem értelmét - a Szent Péter-bazilikába lépve az ember Istennel találkozik.

Azzal a felsőbbrendű lénnyel, mely a lelkébe lát. Itt, a Szent Péter-bazilikában még a leglármásabb turista is halkra fogja a szavát, ha nem épp elnémul a csodálattól és áhítattól, mert érzi, szent területre ért, ahol Isten jelenléte szinte kitapintható s ha nem is, szavak nélkül kommunikálhat Vele. Az itt felhalmozott ereklyék és csodálatos egyházi kincsek megannyi próbálkozás Isten dicsőítésére.