Torcello

Torcello hajóállomása kilométernyire esik Buranótól, ligetes parton. A kikötőnél fák, ültetvények, zöldellő rétek és virágzó borókabokrok, s a türkizzöld csatorna partján: a sziget szívébe vivő gondola. A gondolások lelkes kiáltásokkal igyekeznek rábeszélni a turistákat, hogy ne gyalog vágjanak neki, hanem gondolával tegyék meg az utat az 1 kilométernyire levő templomhoz.

Bár Torcello szigete ennyire közel van Buranohoz, magányossága és szerénysége révén még ma is a Velencei Állam kezdeti időszakának egyik leghíresebb központjaként tartják számon. Mikor a harcok sújtotta szárazföldről menekülve a lakosok biztos letelepedési helyet kerestek, Torcello a szárazföldhöz való közelsége miatt nyert szerepet.

A longobárd hordák általi fenyegetettségük miatt az Altinumból ide menekülő őslakosok új otthonukba magukkal hozták mind szokásaikat és viseletüket, nyelvüket és törvényeiket, mind az addig kialakult életrendjük társadalmi mechanizmusát és védőszentjüket. Klasszikus gyökerekből eredő művészeti hagyományaikat sem hagyták odaveszni. A lagúna közepén álló új településükön először Isten házát és a keresztelőkápolnát építették fel, majd ezek köré emelték lakóházaikat, a szigetet pedig az elvesztett hazát szimbolizáló toronyról, Torcellónak nevezték el.

A víz közepén épült városban új életforma alakult ki, beindult a kereskedelem s a kezdetben szerény kis otthonokon idővel egyre jobban feltűntek a jólét jelei. A lagúnák könyörtelen törvényei azonban fokozatosan megfojtották Torcellot, mely már akkor püspöki katedrálist épített amikor a Rialtón csak a kis Giacometto-templom szerénykedett. A Piave, a Sile és Dese feltöltötték, elmocsarasították a lagúnáit, elszaporodtak a szúnyogok, a malária is pusztításba kezdett. Az ifjabb Velence pedig nőtt, gyarapodott, hisz a patríciusok fokozatosan oda telepedtek, egész háznépükkel, magukkal véve az építőanyagot is. Végül, az 1600-as években a püspöke is elhagyta a kihalófélben levő Torcellot, elköltöztetve a még megmaradt társadalmi szervezeteket is. A várost ellepte a gyom s csak a katedrális maradt meg a múlt tanújaként, melynek lebontását tiltotta a vallási kegyelet.

Érdekességként említhető, hogy az imitt-amott előbújó faragott kődarabok közöl kimagaslik egy kis oszlop, s mellette nehézkes kőtrónus: "Attila trónja" - persze a történészek tudják, hogy a hunok sosem jártak e szigeten s a kőtrónus a püspök széke lehetett. Ezen kívül több szép márványfaragvány, oszlopfő, ablaktöredék és egy téglafalba illesztett bizánci embléma maradt fenn.

A Torcelloba látogató azonnal megérzi a hely atmoszféráját. A víz, a zátonyok és a hajladozó nádasok tövében megbúvó rigók, a magány meg a XI. századból fennmaradt harangtorony ami kopottsága ellenére is megőrizte méltóságát épp oly fennkölt hangulatot áraszt mint az ugyancsak a XI. századból való Santa Maria Assunta katedrális és a vagy száz évvel későbbi Santa Fosca-templom ünnepélyességet árasztó építészeti formája.

A katedrális, mely előtt korunkban is jól látható a VII. századból való keresztelőkápolna maradványa, belsejében páratlan mozaikdíszítést és magas művészi színvonalú építészeti formákat őriz. Különösen az Utolsó ítéletet ábrázoló mozaikkép lenyűgöző.

Torcello az a hely, ahol alázatossá válik az ember.