Velence építészeti korszakai

A Velencébe látogató turista könnyen felfedezi, hogy az épületek híven tükrözik a századok során egymásra tevődő, összeötvöződő stílusok sorát. A legrégebbről, a VIII., IX., X. századból fennmaradt romok Torcelloban és Muranóban szinte összemosódnak, Velencében viszont inkább csak részletek lelhetők fel, az egykori épületekből átágyazva az újabbakba. Ez az ősi venét hagyományokat őrző egykori lakosok érdeme, akik Attila hadai és a longobárdok kegyetlenségei elől menekülve egykor magukkal hozták köveiket is, hogy a lagúnák világában új otthont teremtsenek. Tőlük származnak a bizánci korból fennmaradt nyomok, melyek ma is láthatók a Dózse-palota metszetein, a fennmaradt bizánci boltíveken, a posztókereskedők házain vagy a Szent Márk-bazilika falain és az első mozaik-díszítésén, valamint néhány templom alkotó elemein.

Bizánc után a gótika igényesen kidolgozott csipkézete hirdette, hogy a kor embere a művészetet és a gazdasági fejlődést mindennél előbbre valóbbnak tekinti. Ezt bizonyítja  a Dózse-palota, a Szent Márk-bazilika, a Ca' d'Oro s még jó néhány palota díszítése, melyek építészeti és szobrászati megoldásai teljes egészében a messziről származó keleti hatást tükrözik, de ékességük ellenére is megőrzik visszafogottságukat. Ezek a részletek kézzelfoghatóan jelzik a történelmi tényt, hogy Veneto tartomány nemcsak a víz, hanem a tenger urává is lett. Azon elem urává, melyet sem a pápa sem a császár nem bírhatott le, s mely lassan-lassan kezdte a várost újra magába szívni.

A reneszánsz kor embere viszont új építészeti megoldásokra talált. Hogy kitolja a víz által megszabott határokat, visszatért azon római hagyományokhoz, melyek már a kezdet kezdetén megteremtették a továbblépéshez feltétlenül szükséges kulturális termőtalajt. A reneszánsz ember nagyszerűségét hirdetik a Szent Márk-tér, a Piazzetta és a Canal Grandét szegélyező paloták sorának impozáns építészeti megoldásai és méretei.

A XVIII. sz. nyugalmat hozott Velence történelmébe. A víztől övezett város, mely végül csak nem terjeszthette tovább a határait, szinte a szárazföldtől és annak egyre gyorsabb fejlődésnek induló világától is elkülönült. A szűk utcácskák és kis terek felett épp oly észrevétlenül vonult el az idő mint az ipari fejlődés, a felfedezések és a politikai zavargások kora, vagy a világuralomra törő ember háborúzásai. De épp ennek köszönhető, hogy Velence ma is olyan, mint évszázadokkal ezelőtt, mert ha némileg változtak is a körülmények, kulturális értékei, emberisége megmaradt.