Trastevere

A piazza Veneziáról, mely fontos vonatkoztatási pont minden Rómát megismerni vágyó turista számára, könnyen eljuthatunk a Trastevere városnegyedbe is, ha végigmegyünk a corso Vittorio Emanuelen, majd a via Arenulán, ahol a Garibaldi-híd áll.
A Garibaldi-hídon túl terül el a Trastevere jellegzetes városnegyede, mely arról híres, hogy lakói szigorúan őrzik a régi, sajátosan római hagyományokat. Ez a meghitt ragaszkodás különös hangulatot kölcsönöz az amúgy is festői környezetnek, a vidám szórakozás legnépszerűbb központjává téve a negyedet.
Itt, a róla elnevezett téren áll G. Gioacchino Belli szobra. A híres költő arról nevezetes, hogy szonettjeit e kerület sajátos nyelvén, trasteverei nyelvjárásban írta.
Trastevere más nevezetessége a Sonnino-téren álló XIII. században épült Anguillara-torony. A Trastevere út elején található az V. században épült S. Crisogono-templom, melyet - annyi ősi római templomhoz hasonlóan, többször is átépítettek. Román stílű harangtornya a XII. században épült, a homlokzat előtti széles előcsarnok pedig a XVII.-ben. Belsejét Guercino freskói és Cavallini néhány tanítványának a mozaikja díszíti.
A XV. században épült, majd 1864-ben restaurált S. Giovanni dei Genovesi-templom a hasonló nevű utcában található. Ettől balra van egy szeretetmenhely, az Ospizio dei Genovesi a XV. században épült kolostorral, mely kora legszebb kolostorának számított.
Az 1700-as években épült Szent Cecília-templom is a hasonló nevű téren áll. Barokk homlokzata F. Fuga munkája, harangtornya román stílusban épült. A templomban levő síremlék Mino da Fiesole alkotása. Itt látható Arnolfo di Cambio szép szentségtartója és Maderno kiváló alkotása, a Szent Cecília-szobor. Az altemplom kriptájából egy föld alatti ókori lakóház romjai láthatók. A templom a kolostorhoz tartozik, ahol P.  Cavallini: Az utolsó ítélet c. freskója látható.