Dózse-palota: díszudvar

A Dózse-palota és a templomi kincstár kiszögellése között nyílik a díszbejárat, a Porta della Carta, mely az itt kihirdetett törvényekről nyerte a nevét. Más forrás szerint az itt üldögélő írnokokról lett elnevezve, akik a folyamodványokat papírra, azaz carta-ra vetették. Ennek csúcsán áll az Igazság szobra.

A díszudvar, a homlokzat egységes és nagyvonalú stílusával ellentétben, változatos képet nyújt. A gótikus formák, a kora reneszánsz sőt a barokk jelei elegyülnek, a Bazilika betekintő kupolái pedig keleties hatást is ébresztenek. Az uralkodó jegyek mégis a quattrocentót dicsérik. A szakaszosan felépült palota belső termei elrendezése miatt az ablakok ugyan nem sorakozhattak a reneszánsz tökéletes arányai szerint, Antonio Rizzo 1483 és 1498 között mégis a teljesen lombardesz reneszánsz gazdag márványmintáival díszítette.

Különösen figyelemre méltó az 1620-ból származó Órahomlokzat, ahol a reneszánsz és csúcsíves formák már barokkos mozgalmassággal egyesülnek. Az oldalán Velence hadvezére, Francesco della Rovere urbinói herceg szobra áll.
A palota keleti szárnya felé nyílik az un. Foscari-boltív, egyenest a feljárati lépcsőre. Fülkéiben áll A. Rizzo Ádám és Éva aktjának a bronzmásolata. Eredetijét, melyet a francia király arannyal mért súlyában akarta volna kifizetni, a palotában őrzik. Itt vezet az Óriások lépcsője az első emeletre. Elnevezését a tetőfokán álló, 1566-ban Sansovino által mintázott Mars és Neptunus hatalmas szobrától nyerte. A lépcső középső szintjén folyt a dózsék koronázási szertartása, melyet, a bejárati loggia széles boltívén át, a Piazzettáról a néptömeg is végignézhetett.

Az Óriások lépcsőjétől északra, a Bazilika oldalába épített, sokszínű márványba vont kecses kis híd vezet a reneszánsz épületszárnyba. A díszes palotában lakó dózsék a tanácskozások közötti pihenés idején ennek nyílt teraszán pihenhettek. A kis palota és a lépcsők közötti tér a szenátorok udvara.

A nép előtt nyitva álló palotaudvart két gazdagon díszített, a XVI. századból való bronzkút ékesíti, ahová a XIX. sz. közepéig vízért játak a környék lakói.